Szülinapos torták · tortadíszítés

Bagoly torta készítése, életem első tortája :-)

Életem első tortája:-) A kisfiam születésnapjára készítettem. Igazán nagy bátorság kellett hozzá:-)
A GlazurShop adta a lökést hozzá, mert ekkor már igen aktívan foglalkoztam tortadíszítő kellékek értékesítésével, szerettem volna a lehető legtöbbet megtudni mindenről:-) Eszközökről, technikákról. A GlazurShop PINTEREST oldalán az évek alatt rengeteg tortás, figurás stb segítség gyűlt össze, így némi keresgélés után maradt a bagoly torta, mert ez olyan könnyűnek látszott:-)
Nem volt az:-)

A piskótához kiskukta receptjét használtam, első kísérlet volt, azóta is ezt az alap receptet használom.
A krém a lehető legegyszerűbb kakaós vajkrém volt. Porcukor, vaj és kakaópor… ennyi tellett akkor még tőlem, 2014.09.22-én.
Az alkatrészeket elkészítettem és igen nagy mellénnyel vágtam neki a tortának, nem lehet gond, hisz egyszerű “kanalas” technika. Már a vajas burkolásnál is elég kellemetlenül éreztem magam, nem volt valami szép, de majd eltakarom a díszítéssel gondoltam én:-)
Nehéz, bár most már azon a véleményen vagyok hogy gyakorlás kérdése csak:-)
Habzsákból kis köröket nyomtam a tortára körben, majd kanállal elhúztam a pöttyöket.

Itt megnézheted hogyan készül a kanalas technika.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s