Húsvét · tortadíszítés

Méhecskés torta készítése, egyszerű :-)

Kértétek, hát elkészítettem.
Ez az első torta aminél tortaitiszem lett, vagyis a méhecskék még nagy nagy örömmel készültek, aztán valami megváltozott és kicsit na jó, legyünk túl rajta díszítésbe ment át. Nem tudom, telihold, front…. a franc se tudja.

De ettől elkészült, egész jó, bár nem ez a torta lesz az amire azt mondom, hogy na ezt nézzétek:-)

Sütöttem 15 cm-es  hideg, könnyű felvert piskótát, szokás szerint a magas falú formában, mert azzal időt spóroltam. Nézd meg a magas falúakat, mert most már majdnem mindegyik formához van receptem, mennyi tojással érdemes.

A krémek készen voltak, hiszen mostanra már átgondolom mit hogyan, így volt svájci vajkrémem a fagyasztóban, csokoládé mousse pedig a sima hűtőben várta a sorát.

Tehát túl sok dolgom nem volt:-)

A piskótát a   kiengedett svájci vajkrémmel,- így engedd fel  te is, egyszerűbb–  tehát húztam vele egy kört a piskóta szélére. Ez fogja megtartani a szinteket, hiszen belül ,finom, habos csokoládé mousse lesz a töltelék.

Aztán jöhet  kitöltés, vagyis a mousse.

Teljesen rendben van, tartja a vékony vajkrém csík a piskótát. Nem kellett merevíteni, mert nem kezdett el csúszni a piskóta.:-)

Ezt ismételtem még egy szintet.

Aztán morzsakabát és hűtés.

Burkoltam egy újabb réteg vajkrémmel és ismét be a hűtőbe.

Közben elkészítettem a lépes méz díszt ami nagyon egyszerű volt, hiszen csak a torta oldalán lesz burkolat.
Már az új fondanttal dolgoztam:-)

Fontos, hogy magasabbra nyújtsd a fondantot mint maga a torta, hiszen kilóg majd, és meg is kell csipkedni majd a végén.

Kinyújtottam 1-2 mm vastagságúra és a lépes méz készítővel átmentem rajta. Ráhelyeztem a lapot és a sodróval párszor átmentem. Igen rusztikus lett, mert van ahol erőteljes formák alakultak ki, van ahol egész halványan látszanak.

A tortát körbeburkoltam a mintás fondanttal.

Eligazgattam és azonnal ment is vissza a hűtőbe.

Közben a tortadobot burkoltam.  Mát itt is az új fondantot használtam, de a mintám sárga mintám elfogyott, így maradt az ekrü szín:-) Leburkoltam a dobot és kankalin sárgával átfestettem, szárazon, nagy méretű ecsettel. Így kapott egy kis sárgás színt . A tortadobon mintáztam pár helyen a lépes méz készítő lappal lenyomatokat készítettem. Azokat átfestettm a mogyoró barna ételfesték porral, szintén nagy lapos ecsettel dolgoztam, hiszen a cél az volt, hogy éppen csak kiemeljem a mélyedéseket.

Majd elfeledtem, persze mert a méhecskék 2 nappal előbb készültek:-)

Így készíts méhecskét, ittm inden leírást, ötletet megtalálsz.

Na jöhet a díszítés:-)

A kész burkolt tortával más dolgom már nem volt,  mint megszaggatni kicsit a fondant felső részét, egy kis mogyoró színű ételfesték porral átkenjem, így kapott egy kis mélységet.
A kész felfűzött méhecskéket beleszúrtam a tortába. Egy párat tettem a tortadobra és pár kis szakadt lépes méz darabkát is tettem még a dobra.

 

 

 

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s