tortás alapok

1mm-es fondant burkolás, extra sarkos szélekkel

Igen, megtaláltam:-)
Kicsit büszkélkedem is, hiszen ennek a fondant masszának, –MassaTicino– van előzménye is.

Kb 1 hónappal ezelőtt felhívtak, hogy ismerem-e a céget, mondtam igen. Már haladtunk is tovább, a vezető elmondta, hogy a Svájci cég közvéleményt kutatott és benne vagyok abba a szűk körben akikkel hajlandóak egyáltalán tárgyalni, hogy forgalmazhatná a Massa Ticino fondantot. YIPP 🙂
Megérkezett az az elismerés amire azért már elég régóta vágytam:-) Ismernek, vagyis inkább TI, TE ismersz, GlazurShop.

Tárgyaltunk, megmutatták a fondantot, kaptam tesztalanyokat, hogy bátran nézzem meg, hiszen ők tudják mire képes a fondant, nézzem meg én is, ha tetszik akkor üljünk le újra és akár szerződhetünk is.

Ok, ok, tényleg tetszett, szépek a színek, mentes a fondant és elmondás alapján ultra vékonyra nyújtható. Sőt még mintát is kaptam, hogy bátran teszteljem.

Másnap én bevonultam a konyhámba és nekifutottam.
Az első burkolásom még vastagocska maradt, hiszen ok, hogy ők mondtak valamit de mi van ha….
Burkoltam a 1,5 mm-es fondanttal, sarkosítottam és olyat tapasztaltam mait eddig nem.
A sarkoknál az eddig használt fondantok ha bénáztam kicsit felgyűrődtek, de most, úgy készült a sarok a torta élére, hogy nem gyűrődött meg. Nah, ez nagyon jó hír, itt már libabőröztem, hiszen jó:-)
Na de itt nem állhattam meg, hiszen azt mondták, hogy bátran burkoljak négyzetes, magas… uhhhh ez a kettő dolog egyben…háttt tele volt a kisgatya:-)
Ok, van itthon négyzet gyakorló tortadob, kettőt egymásra pakoltam jöhet a próba.

ÉS IGEN! Olyan könnyen burkoltam a magas, négyzetes tortát, hogy én ott álltam és sikítoztam a konyhában örömömben:-)
Itt már merész voltam és 1 mm-es vékonyra nyújtottam a fondantot, meg kipróbáltam azt is, hogy nem feltekerem a sodróra a fondantot, hanem egyszerűen alányúlok és ráemelem a tortadobra.
Imádom!

Mindent videóztam, és őszinte leszek én tűkön ültem, hogy végre elteljen az a 3 hét mire megkapom a készletemet és közzétehetem a videókat. Szerintem az őrületbe kergettem az itthoni vezetőt, hogy mikor indulunk már:-)

De nem csak beszélni fogok, nézd, videóztam, tehát nézd meg élőben az össze, első kicsit bátortalan kísérletem és a végén a merész tesztet is.

 

 

Szuper élek készítése

 

És most jöhet a négyzetes , magas:-)

És a kicsi

 

A lényeg pedig, hogy nagyon kis mennyiségű fondanttal tudunk burkolni!

És a bizonyíték a vékonyságra:-)

 

Remélem kedvet kaptál te is a kipróbálásra, és neked is sikerélményed lesz ezzel a masszával.
Itt meg is vásárolhatod

 

 

 

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s