Piskóták

Tényleg lehet robotgéppel végig készíteni a piskóta tésztáját?

Na így még én soha nem készítettem piskótát. Kínosan ügyeltem rá, hogy kézzel, lassan nagyon finoman keverjem össze a hozzávalókat.
Ma olvastam egy receptet és ott végig, VÉGIG robotgéppel dolgoztak.
Nosza, kipróbáltam:-)

Finom, a könnyű felverthez hasonló állag, de attól szaftosabb.

HV:

  • 7 nagy tojás / XL méret/
  • 100 g kristálycukor
  • 30 g kakaópor / Holland/
  • 170 g liszt /BL55/
  • csipet só

Elkészítés:

A sütőt melegítsük elő 190 fokra. Igen, bátran 190 fokra hiszen lapot sütünk nem karikában sütjük meg.

A fehérjéhez adjuk hozzá a kristálycukrot és verjük habbá.

És itt jön a poén:-)
Eddig 4-5 fokozaton dolgoztam a robotgéppel, most vegyük le 2-re.
Mehet bele a tojások sárgája.

Csipet só is kerüljön bele.

A kakaóport keverjük el a liszttel és szitáljuk át.
Én kanalanként adtam a keverékhez, és folyamatosan dolgozott a robotgép 2-es fokozaton.
Végül az összes lisztes kakaó kerüljön bele.

Kenjük el a sütőpapírral bélelt tepsin a piskótát, szépen egyenletesen. És süssük készre 10 perc alatt.

Borítsuk rá tiszta sütőpapírra és hagyjuk kihűlni.

Én Rigó Jancsihoz készítettem ezt a piskótát.

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s