Francia desszertek

Málna tart, citromos namelakával

Az év első sütése. Mi más lehetne, mint egy igazán könnyed tart.

Még a múlt évben beleszerettem a formába, illetve szettben vásároltam, így komplett ötlettel voltam felszerelkezve:-) Tart forma és mousse forma ami a tart formához éppen illik.

Tavaly kicsit a rendrakáskor a sutba dobtam, majd lesz rá valamikor időm és akkor…

Mondhatni majdnem elfeledkeztem róla, hogy nekem iylen formám van:-) Aztán hol máshol mint Pinteresten bóklászva a tartok megrohantak:-) Az emlékek engem is megrohantak, így előkaptam a formámat. Jó, jó, de ez így még irtó kevés lesz, hiszen sima pite tésztát nem szerettem volna készíteni, szóval indult a pite, tart receptek keresése. Van belőle bőven:-)

Tavaly már a sablé tésztán túljutottam mait szintén lehet pitéhez is használni. Ok, ez már meg volt, most más kell nekem. Szóval kerestem tovább és szembe is jött egész gyorsan a pate sucree. Ez is egyik típusa a pite tésztáknak. Finom roppanós, kicsit leveles szerkezetű, nagyon finom, alig édes ízzel, na és ami nekem most különösen jól jött, nem puhul fel hiába éri krém. Marad a roppanós állaga. Imádom.

Ami különösen tetszett, és igen, ez lutri volt a javából, egyrészt rizsliszttel dolgoztam, másrészt pedig nem volt vakon sütés.

Nincs vakon sütés <3
Gyönyörű, könnyed héj
Kissé réteges szerkezet

A namelaka már rég izgatta a fantáziámat. Egyszer már készítettem, a teljesen egyszerű, mondhatni klasszikus változatát, ami nem igazán ízlett, mert baromi édes volt. Viszont az állaga nagyon tetszett, illetve a készítése. Én most citrommal ízesítettem. nagyon finom, elképesztő állaggal, imádom.

Készítettem egy málna curd-ot. Igen, kva macerás, mert a málnát főzzük, turmixoljuk és szűrjük…bahhh ez a legutálatosabb rész nekem. Ott keccsölök és csak passzírozok….. Cserébe viszont egy gyönyörű rubint színű, sűrű málnaszószt kaptam. Azonnal beugrott a curd. Igen, curd készül így belőle.

Lássuk is a recepteket. 6 tart formához

Pate sucree:

  • 50 g vaj
  • 25 g porcukor
  • 130 g rizsliszt
  • 1 g só
  • 7,5 g mandula
  • 20g tojás

Az összes hozzávalót morzsoljuk össze, dolgozzunk igen gyorsan. Kissé lágy tésztát kapunk, ezért ha összeállt azonnal tegyük hűtőbe. Kb 1-2 órát hagyjuk állni, ennyi épp elég.

A tésztát nyújtsuk ki 2-3 mm vastagságúra, itt azért fő a nyugalom, mert kissé törős a tészta, de kitartás, lehet vele dolgozni.

A tart forma használata. Mivel kis formákkal dolgozunk, így a köröket-vagyis a tart talpait külön kiszúrjuk. Az oldalát a tésztából késsel kivágjuk, itt ugye egy hosszú csíkot vágunk kb akkora mgassággal mint a trat forma magassága.

Kézzel ügyesen dolgozzuk bele a formába, kicsit nyomkodjuk össze az oldal és a talp találkozásánál a tésztát.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc sütés.

A következő lépésünk a namelaka készítése.

  • 210 g fehér csokoládé
  • 100 g tej
  • 2 lapzselatin
  • 200 ml habtejszín
  • 2 citrom leve és héja

A zseltaint áztassuk hidegvízbe.

A tejet melegítsük fel.

A csokoládét olvasszuk fel.

Ha a tej már meleg de nem forr, a kinyomkodott zsletaint tegyük bele és keverjük el. mehet bele a felolvasztott csokoládé, keverjük el.

Kicsit ragacsos állagot kapunk, no para, mehet bele a habtejszín. És itt már ízesítsük is. Mehet bele a citromok héja és leve is.

És most kapjuk elő a botmixert és jól turmixoljuk össze.

Én formában fagyasztottam ki, ami megmaradt azt pedig egy mélyebb edénykében a hűtőbe tettem, mert galuskákat készítek majd belőle.

Kis formában fagyasztva kb 2 óra elég hozzá hogy kemény legyen.

Málna curd

  • 300 g fagyasztott málna
  • 4 cs vaníliás cukor
  • 1 citrom leve
  • 2 tojás
  • 10 g vaj
  • 1 lapzselatin

A málnát főzzük fel a cukorral és a citrom levével. Turmixoljuk és szűrjük le mert a magokra nincs szükségünk.

Tegyük át egy lábasba és kezdjük melegíteni. Közben amíg mlegeszik a zsalatint áztassuk hidegvízbe.
A tojásokat törjük fel és kicsit keverjük el.
A tojásokat adjuk hozzá a málnához és folyamatosan keverjük amíg elkezd sűrűsödni. Vigyázzunk rá, mert ha elcsesszük málnás rántotta lesz belőle:-)))) Az sem rossz de nem ez a cél:-)

Ha kb puding sűrűségű akkor vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a zselatint és a vajat. Keverjük el. Hagyjuk hűlni, mert most még folyós állaga van

ÖSSZEÁLLÍTÁS:

A tart formákat töltsük meg a málna curd-el. A hűtőben 30 percet pihentek, hogy a zselatin és a vaj dolgozhasson, keményedjen a curd.

Micsoda szín <3

Mivel a namelaka kifagyott, így szépen kinyomogattam a formából és már raktam is rá a málnás rétegre.

A tetejére egy nagy málnaszem került amit porcukorba mártottam, illetve a hűtőbe tett namelakából forró kanálla galuskát formáztam.

Dekorációnak egy pici kakukkfüvet kapott, hiszen ez a fűszer a málnával és a citrommal is őrület szerelemben van <3
A tart oldalát fagyott málna aprócska szemecskéivel díszítettem, egyesével, igen ez a legidőigényesebb része:-

Málna tart, citromos namelakával” bejegyzéshez egy hozzászólás