Brownie- a kedvencunk, ragacsos-
Extra csokis, nagyon szeretjük és szuper gyorsan készen is van. Csak kevergetünk, sütünk, A csokoládét jól válasszuk meg, mert alapvetően ezen múlik az íze. Én minimum 50%-os étcsokoládét javaslok, de használhatunk durvább cuccot is, akkor még extrább íze lesz. Persze elkészíthető a Lidl étcsokijával is, az egy másik ízvilágot hoz majd.
Eszköz lista:
20X30 cm -es tepsi
Elkészítési idő: 30-50 perc
Hozzávalók:
- 300 g étcsokoládé 50%-os
- 110 g barna cukor
- 120g vaj
- 4 tojás / L méretű/
- 1 nagy narancs reszelt héja
- 1 nyeletnyi rum vagy aroma
- 150 g liszt
Elkészítés:
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra, alsó-felső állásban.
A csokoládét, vajat és a cukrot mikróban melegítsük össze, 3-4X 30 mp, 800W-on. Mindig keverjük át.
Adjuk hozzá a tojásokat és habverővel dolgozzuk bele. Most ízesíthetjük, adjuk hozzá a narancshéjat és rumot. Keverjük át.
Szitáljuk hozzá a lisztet, keverjük át.
A tepsibe tegyünk sütőpapírt.
A sütési idő igen rövid, figyeljünk rá. 10-15 perc alatt kész is, akkor jó ha a felső réteg, repedezett, kemény de ha megnyomjuk akkor a desszert közepén szinte folyékony.
Hagyjuk pihenni, semmiképpen ne vágjuk meg mert folyik!
Ha kihűlt már bátran vághatjuk, mivel összeáll a közepe is, így lesz jó és ragacsos.
Vanília fagyival, szósszal, gyümölccsel….

You must log in to post a comment.