Hogyan lehetsz cukrász Magyarországon!?
Egyre több levél érkezik hozzám, amiben azt kérdezitek, hogyan lehet ma itthon valaki cukrász.
Sok lehetőség közül lehet választani, és igen, gyerkő, munka és minden mellett is elvégezhető még most is.
Én anno 2017-ben gyerkő és munka -saját vállalkozás- mellett végeztem online a cukrász képzést. Fél év alatt le lehetett zavarni a dolgot, persze felnőttképzésről van szó, tehát nem járjuk végig a 3 évet. Felkészülés, köztes modulzáró online vizsgák, tehát a tanulás az én reszortom volt, hogy az adott vizsgára felkészüljek. Majd gyakorlati hely -ez az egy kissé problémás de megoldható- majd jöttek az állami vizsgák. Volt egy záró cukrász vizsgánk, amikor a tanműhelyben még votl lehetőségünk cukrásztól kérdezni, majd voltak az írásbelik, nyelvből is, ebből szóbeli is, majd a záróvizsga, maga a sütés. És ennyi. Megkaptam a bizimet, cukrász lettem.

Ma hogyan néz ki ez?
Első körben fontos tisztázni, hogy mára 2023-ra változott a cukrász képzés menete.
Sok helyen hirdetnek cukrász képző tanfolyamokat, maik viszont nem adják meg azt a végzettséget amivel elhelyezkedhetnél, vagy saját műhelyt nyithatnál, ezek az olcsóbb tanfolyamok.
A másik része amikor cukrász szaktechnikusi végzettséget szerezhetsz, itt már tényleg nyithatsz saját műhelyt, elhelyezkedhetsz a szakmában. Tehát ezt a típusú képzést kell keresned.
Illetve a cukrász képzés, amivel szintén nyithatsz műhelyt és el is helyzkedhetsz.
Árban ezek nagyon eltérőek, mert az alap képzés 200.000 ft / tanfolyam, amíg a teljeskörű képzés 400.000 ft/ tanfolyam.


OKJ-s szakképzések.
Felnőttképző intézmények indíthatják, iskolarendszerű és felnőttképzési jogviszony keretein belül zajlik.
Na de mi a valóság?
Sajnos azt kell mondjam, ezeke a képzések, mivel gyorsak és felnőtteknek szólnak, leginkább azt a célt szolgálják, hogy a papír meglegyen. A tudást, főként a szakmai tudást magunknak kell megszerezni a későbbiekben , továbképzések keretei között. Ilyen a tortaiskola online tanfolyama is. Kattints.
Tehát a sütemény készítő.
Cukrászsütemények, a péksütemények és a finom pékáruk előállításában vesz részt. Nem önálló munkavégzés, nem nyithatsz műhelyt vele, nem nyithatsz vele műhelyt, de elhelyezkedhetsz a szakmában. Mondhatni bedolgozol valahová.
Ezek gyorstalpalók a javából, 4 hónap alatt elvégezhető. 200.000/ tanfoylam kb az ára, de ez iskolánként eltérő lehet.
Cukrász szaktechnikus.
Sütemény,fagyi, díszmunka, bonbon előállításában vesz részt. Nem önálló munkavégzés, nem nyithatsz vele műhelyt, de elhelyezkedhetsz a szakmában.
Ezek már 1 éves képzések, összetettebb tidásanyagot biztosítanak, sokrétűek, mert a gazdasági, marketing, raktározási és kicsit az üzeletvezetésbe is belemennek.
400.000/tanfolyam, az ár eltérő lehet iskolánként.
Cukrász.
Ha szeretnél műhelyt nyitni, elhelyezkedni a szakmában ez a képzés kell neked. Mindent megtanít, de leginkább a cukrász termékekek készítését, figyelve a trendek változásait.
Ezek már 1 éves képzések. Nyithatsz műhelyt, elheleyzkedhetsz ezzel a végzettséggel. 400.000Ft/ tanfoylam, de az árak iskolánként változóak.
Milyen feltételekkel indulhatunk?
Iskolánként változó feltételekkel kezdhetjük el a képzést.
- 8 általános vagy érettsigéi -iskolánként változó és szakmánként változó-
- egészségügyi alkalmassági
- pályaalkalmassági -ez furán hangzik de a legfőbb elvárás, hogy tudj önállóan, digitálisan tanulni
Anno én a KAPOS-nál végeztem. Gyors volt és igen laza. Tisztában voltam azzal, hogy nem tanítanak semmit, én is csak a papírért mentem.
Aki cukrásznak szeretne tanulni, készüljön fel előre, hogy nem lesz “okosabb” az alapokat önszorgalomból meg kell tanulni, mert a vizsgán tételek húzásával kell sütni, tehát lutri, hogy mit húzunk. De ezen túl sajnos túl sokat nem tanulhatunk.
Iskolától függ, hogy melyik könyvekből tanít, mert ha jól rémlik pár éve megjenelt Kemény Zsuzsa új cukrászismeretek könyve, az már foglalkozik a modern cukrászattal is.
Tehát a papír után kötelező lesz elmenned továbbképezni magad, akár itthon online tanfolyam vagy speciális workshop keretein belül. Így fogsz szakosodni.


Ha tovább mennél és mestercukrász szeretnél lenni.
Az alap feltétel az 5 év szakmában eltöltött idő. Ezek után egy újabb képzés, ami elviekben emelt szintű képzést ad. Majd vizsga és ha minden klappolt már is mester cukrász lettél.
Biztos ezt akarom?
Jól gondold át, hogy ez a szakma tényleg neked való-e.
Egy csodaszép, izgalmakkal teli szakma a cukrászat, mindig megújul, mindig van valami új technika, technológia, alapanyag, amiket érdemes megtanulni, beépíteni a munkánkba. Én ezért szeretem a cukrászatot, mert mindig van új dolog.
Ha maradnál a hobbysták körében azzal sincs gond, de papírok nélkül Magyarországon nem csinálhatsz semmit.
A cukrász képzésem során tapasztalt tanítási metódus helyett én egész más utat választottam az online képzéseim során, mert számomra fontos hogy :
- megértsék a tanulóim az alapokat
- összefüggésekben tudjanak gondolkodni
- átfogó és részletes technikai ismereteket kapjanak
- technikai videók segítségvel elmélyüljön a tudás
- konzultációs napot biztosítok
- több 1000 recept minden témában
- több 100 óra videós tananyag tematikusan felépítve
- több 100 oldal írott technikai útmutató -szakszavak, technikák, krémek, bonbon, macaron ,torta, glaze, mousse…. ezek letölthetőek, örökre a saját marad
Mert számomra kiemleten fontos, hogy ne csak az én receptjeimet használják a tanulóim, hanem a megszerzett tudással amit biztosítok számukra ÖNÁLLÓAN ALKOTHASSANAK, egyedi, saját desszerteket.
Ha egy mindent körülölelő program keretein belül, ONLINE tanulnál a desszertekről, tortákról, macaronról, bonbonról, mentes desszertekről, szeletekről, tányérdesszertekről, akkor AJÁNLOM FIGYELMEDBE az ONLINE TANFOLYAMOMAT akár amatőr akár cukrász vagy.
Amatőr, hobbysta anyukáknak, nőknek, nagymamáknak.










Profiknak, cukrászoknak.














