• KURZUSOK
  • E-BOOKOK
  • Főoldal
  • BLOG
  • Belépés
0 0

Nincs termék a kosárban.

Vissza a boltba
Bevásárlókosár (0)
Összesen: 0 Ft

Fizetés

A mai nap kedvencem volt többféle szempontból is. A maglisztekkel nem sűrűn dolgoztam, ezért igyekeztem oylan maglisztet választani ami azért nem igényel óriási háttértudást. A rizslisztet imádom, hiszne nagyjából úgy működik mint a búzaliszt.

A financier málnával, citrom variációkkal tökéletes ötlet. Nagyon élveztem, ez volt az a desszert amire büszke vagyok. Azt készítettem el amit szerettem volna. Abban a formában, azokkal az ízekkel amiket terveztem.

Mivel ezzel a desszerttel a feladat győztese lettem, így én választhattam elsőnek párt a következő feladathoz. Robit választottam, hiszen őrület munkatempója van -mint nekem- reméltem, hogy oylan társam lesz akivel tudunk dolgozni, vagyis a megbeszélt feladat közben nem lesz megállás nélkül kérdése.

Robi szuper társ volt, a megbeszélt munkáinkat mindketten csináltunk. Ha kérdés volt az inkább részemről adódott, és ő segített. Én nem sütöttem még egyik finomságot sem, így nem kockáztattam a csapat sikerét az önálló döntéssel.

Iszonyat jól mulattunk, Robi vette a poénokat:-)

A két sós ropogtatnivaló nagyon finom, el fogom készíteni, emrt a receőtek elérhetőek a mindmegette oldalán. <3

Ha lemaradtál volna az adásról. itt megnézheted.

https://www.viasat3.hu/musorok/ide-suss/videos/ide-suss-3-evad-3-resz

Share this:

  • Share on X (Opens in new window) X
  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on Instagram (Opens in new window) Instagram
  • Share on Pinterest (Opens in new window) Pinterest
  • Print (Opens in new window) Print

Like this:

Like Loading…
IDE SÜSS! 2. rész
Ide Süss! 4. rész

Hozzászólás hozzáadása Válasz megszakítása

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Keresés

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében.
Ezen webhely használatával Ön elfogadja Adatvédelmi szabályzat.

Oké, készen állok
Loading Comments...

You must be logged in to post a comment.

%d