• KURZUSOK
  • E-BOOKOK
  • Főoldal
  • BLOG
  • Belépés
0 0

Nincs termék a kosárban.

Vissza a boltba
Bevásárlókosár (0)
Összesen: 0 Ft

Fizetés

A 4. napon nehéz feladatot kaptunk. Számomra nagyon nehéz volt, ez tény. A mézest imádom, de díszíteni:-) Nem az én asztalom.

Az első feladat mély nyomot hagyott bennem, hiszen Angéla mézes krémesét készítettünk. Finom, különleges és rengeteget tanultam. Anyagismeret, esztétika, mi mekkora, mit hogyan érdemes csinálni.

A második feladat pedig pokoli volt számomra. Mézes dekoráció, kalocsai mintával. Uhhhh:-) Nekiláttam, hiszen szerettem volna a döntőig menni, így lesz ami lesz, én kihozom a maximumot magamból és bízom benne, ha a mézes díszítésnél ha mást nem is de legalább a próbálkozást látják majd.

Kissé szkeptikus hozzáállásomat Szabi döntötte le, aztán pedig Angéla oylat mondott ami azóta is itt van a fülemben. Nem, nem lett valami szép, viszont szabadkézzel nekifogtam ennek a nehéz mintának.

Isten bizony az egekben voltam a nap végén <3

Ez a verseny elképesztő energiákat mozgatott, feltöltve -bár nagyon fáradtan- értem haza minden este.

Share this:

  • Share on X (Opens in new window) X
  • Share on Facebook (Opens in new window) Facebook
  • Share on Instagram (Opens in new window) Instagram
  • Share on Pinterest (Opens in new window) Pinterest
  • Print (Opens in new window) Print

Like this:

Like Loading…
IDE SÜSS! 3.rész
Ide Süss! 5. rész

Hozzászólás hozzáadása Válasz megszakítása

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Keresés

Ez a webhely sütiket használ a felhasználói élmény javítása érdekében.
Ezen webhely használatával Ön elfogadja Adatvédelmi szabályzat.

Oké, készen állok
Loading Comments...

You must be logged in to post a comment.

%d